http://users2.ml.mindenkilapja.hu/users/animedownloadsite/uploads/1.jpg

Dragon Ball

A történet egy régi és messzi világban kezdődik egy kisfiúval, aki egyedül él egy erdőben és éli a nem mindenapi életét óriás halak fogásával, a fák kézzel való aprításával, a nagyapja kristálygömbjével és egy varázsbottal, mely egy szóra megnő, ha azt kívánja. Azt még tudni kell, hogy Goku nagyon jól harcol, így tud megélni az erdőben egymaga, mikoris belép az életébe véletlenül egy lány, akit Bulmának hívnak és ezeket a bizonyos kristálygömböket keresi.
Azt leszögezném, hogy itt ezen a világon a technika nagyon fejlett, ezt már Bulmánál is észrevehetjük az első néhány részben, mert olyan kapszulái vannak - amik egy gombnyomásra zsugorítanak tárgyakat -, melyekben lehet motort, biciklit, repülőt, sőt még házat is tartani, és mindez egy kapszulatartóban, a zsebében elfér. Goku tőle tanulja meg a külvilág rejtelmeit, például hogy mi is az a szemfesték, a rúzs vagy a zuhanyzó.... ja meg azt is, hogy meg tudja állapítani, mi a különbség a férfi és a nő között, mert eddig nem tudta (ez a jelenség egész érdekesen fog megjelenni a sorozatban, mert Goku taperolni fog szinte mindenkit, akivel találkozik az elején, utána már megtanulja).
A történetben még sok új szereplő jelenik meg, akinek leginkább a vicces oldalát mutatják be. Mondjuk ott van Krillin, aki a legjobb barátja lesz Gokunak és aki egy Shaolin iskolából jön. Vagy ott van még a Zseniális Teknős is, aki szexmániás, és akinél tanulni fog Goku és Krillin is, próbákat és nehéz feladatokat kell megoldaniuk, hogy minél erősebbek legyenek, mert szinte mindig harcolniuk kell vagy gonosz ellenség ellen, vagy a Harcitornákon, ami nagy szerepet tölt be a DragonBall világában és a kristálygömbökért folytatott harcban is. Vagy említhetném még Yamcha-t is, aki fél a nőktől, de emellett nagy harcos is.
Most jött el annak az ideje, hogy elmondjam, mi is az a kristálygömb. Ez egy különleges képességgel megáldott gömb, melyből 7 darab van. Ha összegyűjtöd az összeset, akkor teljesül egy kívánságod, és ha teljesült, akkor szétszóródik a Föld pontjain és mehet megint a harc a megszerzéséért. Viszont 1 évet kell rá várni, mert ennyi az a bizonyos idő, amíg újra aktiválódnak, addig csak értéktelen kövek lesznek. A Tenkaichi Budokairól, más néven a Nagy Harcművészeti Tornáról még annyit, hogy 3 évente rendezik meg és az egész Földről gyűlnek össze emberek, hogy megnyerhessék a viadalsorozatokat és ők legyenek az elsők.

Letöltés:

Ep. 1

Ep. 2

Ep. 3

Ep. 4

Ep. 5

 

Dragon Ball Z

http://www.dvdonline.com.au/images/IMG_4081.JPG

A történet szinte ott folytatódik, ahol abbamaradt, csak néhány dolog változott: Goku és ChiChi felnőttek és összeházasodtak, a többi karakter is tapasztaltabb és idősebb lett, ez különösen Gokun és Krillinen látszódik. Gokuéknak született egy gyerekük, Gohan, aki Goku nagyapjának, Gohannak a nevét és Goku erejét örökölte. Így éltek békében, míg egy furcsa idegen Raditz meg nem jelenik a Földön és elrabolja Gohant, ezért Gokunak és Sátánnak össze kell fogniuk, hogy legyőzhessék. Raditz Gokut folyton ?Kakarotto??nak hívja és arról mesél, hogy mindketten egy úgynevezett ?Csillagharcos? fajhoz tartoznak, és hogy már csak 4-en vannak a fajtájukból. A Raditz elleni harcban meghal Goku és ellenfele is, de Raditz közli, hogy már csak 1 évük van, mert jön a másik két Csillagharcos is, nem fognak kegyelmezni, és ezzel a mondatával meg is hal. Sátán Gohant elviszi edzeni, és a többiek is ezek hallatán követik a példájukat. Goku is, aki a mennyben készül fel egy ottani nagymester által, aki egy igen furcsa és erős élőlény?.. és még csak most fognak következni az izgalmas részek, de ezt csak akkor tudhatjátok meg, ha megnézitek.
A kalandok fokozatosan nőnek és lesznek izgalmasabbak. A helyszínek szinte mindenhol az űrben, a Földön, a mennyben, a pokolban, a jövőben és még sorolhatnám, hogy hol is zajlanak le. A nagytornák már háttérbe szorulnak és ha be is neveznek hőseink egyre, akkor is történik valami nagy kalamajka és el kell hagyniuk a küzdőteret.
A kérdésekre, hogy kik a Csillagharcosok, Gokut miért hívta Raditz (aki valójában a testvére) Kakarottonak és hogy mi lesz a közelgő Csillagharcosokkal? Ez csak a megnézése során fog kiderülni...

1-139: szinkronos
140-242: feliratos
243-247: szinkronos
248-262: feliratos
263-267: szinkronos
268-277: feliratos
278-282: szinkronos
283-291: feliratos

Becsomagolt fileok Jelszava/Rarpass:   animedownloadsite.mlap.hu

Letöltés:

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30.

31. 32. 33. 34. 35. 36. 37.38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57.

58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84.

85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108.

109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. 123. 124. 125. 126. 127. 128.

129. 130. 131. 132. 133. 134. 135. 136. 137. 138. 139 part1. 139 part2. 139 part3.

http://users2.ml.mindenkilapja.hu/users/animedownloadsite/uploads/fejlec.jpg

Oldalmenü
Naptár